Mostanában esténként új szokást vettünk fel a barátokkal, mivel már egy bő éve csoportosan élünk a skype-on, és elfogytak a témák. Nyilván, ha van valami, akkor szoktunk beszélgetni, de ez napi 6-10 órás konferenciában már nem működőképes. Nagyjából este 10-re eljutunk oda, hogy már mindent megbeszéltünk, minden megcsináltunk, amit akartunk, és alapjaiban már semmi "dolgunk" nincs, így megalapítottuk a mi kis privát filmklubunkat. Ennek a tapasztalatairól szeretnék egy kicsit "sztorizgatni" most.

Amikor társasági filmnézés van, akkor kicsit más szempontokat kell figyelembe venni, mintha egyedül, magunkban böngésszük a kínálatot. Mivel közben beszélgetünk, hozzászólásokat fűzünk a filmhez, ezért olyan filmet nem érdemes elővenni, aminél ez bárkit zavarhat. A másik szempont, hogy lazulós, szórakoztató legyen, tehát a túl komoly drámaiság is szinte kizáró ok lehet. Viszont amire rájöttünk, hogy az egészen elképesztően (szar) gagyi filmeken összességében jót röhögünk, és amit egyedül kilőnénk, és inkább néznénk mást, az csoportosan jobban működik. Így jutottunk el a B és ZS filmek csoportjához.

Ennek jelenleg a legjobb forrása az Asylum filmek, amik ugye tökéletes színészi munkájával, remek effektjeivel, fordulatos történeteivel elkápráztatja a nézőit. A művek magával ragadóak, kivitelezésüknek köszönhetően remek alapot nyújtanak egy társasági filmnézéshez. Persze nem csak ezeket vesszük elő, de a "szint" alapvetően itt kezdődik. A stúdióról körülbelül annyit érdemes tudni, hogy alacsony költségvetésű filmjeivel hódít, mindig nyereségesen. Ezt úgy csinálja, hogy lemásolja az éppen aktuális sláger film címét picit, a borítóját picit, és rittyent hozzá egy "remek" sztorit, ami természetesen hemzseg a történeti hibáktól, kliséktől, lezáratlan ügyektől, stb...

Elsőként egy örök klasszikust ajánlanék mindenkinek, ami a cápák lélektanába vezeti be a nézőit, és ez nem más, mint a tornádóval kombinált cápák, a Sharknado, ami az Asylum stúdiónak az egyik legsikeresebb filmje lett, annyira, hogy elkészült belőle egy második rész, és már a harmadikat is készítik. Nem véletlenül. Mi is sírva röhögtük végig mind az első, mind a második részét, ahol többek között megtudhattuk azt az információt, hogy egy hullámos lappal túl lehet élni a tornádót, vagy hogy a cápák kiválóan elvannak a bokáig érő vízben is. A második részben még azt is megcsodálhattuk, hogy kiváló kötélmászási képességeik remek vadásszá is teszik őket. A repülés már csak másodlagos ebben a kontextusban. Egyszóval mindenkinek ajánljuk, aki esetleg nem látta volna.

Ezzel persze vég nélkül sorolhatnánk, hogy az Asylum stúdió milyen filmeket ontott ki magából, csak hogy kiemeljünk egyet, a Titanic II. se volt kispályás hülyeség, többször fogtuk a fejünket a remek CGI és a tökéletes rendezés miatt. De térjünk is át egy másik stílusra, a horror-vígjátékokra.

Mivel többen vagyunk, több különböző stílust részesítünk előnyben, ami kifejezetten jót tesz a filmkulturális fejlődésünk szempontjából is. Éppen ezért külön jó, ha van a társaságban egy horror rajongó, aki ráadásul jártas a B horrorok világában is érdeklődésének köszönhetően. Innen jött az A Dög 1-2-3 a képbe. Egymás után, egyhuzamban, mert kemények vagyunk. Olyannyira, hogy sírva röhögtük végig már az első részt is, de ami utána jött, az már-már szürreális volt. A film teljesen parodizálja minden részében a horror filmeket, erős szexuális utalás például, amikor megdöngeti az egyik szörny - már nem is tudom melyik részben - a macskát. Amúgy az első részben még lehetett egy picit izgulni, ott volt valami történet, a második résztől ez végleg hátrább sorolódott, és inkább a jelentekre érdemes koncentrálni, mint a történetre. Amit érdemes tudni, hogy a 2. és 3. rész teljesen összefügg - már amennyiben beszélhetünk összefüggésekről -, tehát mindenképpen egyszerre javallott a megnézése. A privát véleményem a Dög-ről, hogy beteg, aberrált, perverz néhol, de nagyon jó. Ha éppen horroros(abb) hangulatban vagytok, elő lehet venni.

Végezetül egy csalódásról is be kell számoljunk, aminél az ellenkezőjét vártuk, mint amit kaptunk. Történt ugyanis, hogy rátaláltunk a Buffy, a vámpírok réme sorozat előzményfilmjére (azonos címmel), és gondoltuk, hogy akkor legyen egy kicsit ilyen is, és amibe belefutottunk, az a legszörnyebb álmunkat is túlszárnyalta. Ugyanis egy gagyi horror-vígjáték is jobb ennél. Egyszerűen ez egy nagyon rossz film volt. Később megnéztük, hogy valami másodrangú rendező készítette a sorozat előtt öt évvel, és Joss Whedon "csak" írta, de azt nyilatkozta, hogy a forgatókönyvet olyan drasztikusan átírták, hogy szíve szerint megakadályozta volna a megjelenést, ha teheti. Megértjük, mert utána belenéztünk a sorozatba, és hát nem csak a öt év különbség, hanem bizony rendezésbeli dolgok is meglátszottak rajta. Pedig több pénz nem volt rá, sőt... Szóval Buffy-ból csak a sorozatot nézzétek meg, azt viszont jó szívvel tudom ajánlani, mert rettenetesen jó a hosszútávú karakterfejlődése, személy szerint nagyon szerettem nézni a sorozatot.