A Star Wars mindent visz

A Star Wars VII. - Ébredő erő megjelenése előtt két hónappal az egész sajtóból ez folyik. Nem csak ez, de aki olvas a neten, az nem tudja kikerülni. Világszinten is, és kis országunkban is rekordokat döntenek az elővételes jegyeladások, és általánosságban akkora hype van a téma körül, mintha minimum a rák és az AIDS ellenszerét fedezték volna fel. És ez szerintem jó.

tumblr_nemu9qqmob1sv1v6ao1_1280_1.jpg

Összességében elmondható rólam, hogy a gyerekkorom nem a Star Wars jegyében zajlott, hanem beteg módon a biciklizés-focizás-csajozás kötött le elsősorban. No meg persze a számítógép, de egy igazi gémer már 3 évesen bekapcsolja a gépet, mert a szüleit ha felébresztené, akkor nem engednék hajnalban játszani. És ha nincs játék, akkor bizony szomorúság van. A Star Wars-szal fiatal felnőttként találkoztam. Akkor, amikor már magam döntöttem el, hogy mit nézek, és ehhez hozzá is fértem a neten. Addig többször láttam a időutazós dokit, a korbáccsal csapkodó kalapos bácsit, és a fénykardozós meséből is a nagy macit (gy.k. Csubakkát) ragadtam ki a gyerekkori élményeimből. Természetesen azóta felhoztam magam a filmek tekintetében, de azért lássuk be, nagy alkotás, de volt élet(em) nélküle.

Itt van október 21, és a "csapat" másik fele közben Marty McFly-t várja, hogy megérkezzen egy repülő autón a múltból. Újra vetítik a mozik a Vissza a Jövőbe filmet (pofátlan módon teljes áron), de ez senkit nem érdekel persze. Miért? Mert kijött a Star Wars új trailere. Két hónappal a megjelenés előtt már a bemutató miatt mennek az emberek a moziba, és nem pedig (feltétlenül) a filmért. Persze megteheti, mert az elmúlt időszakban igencsak gyér a felhozatal.

Ahhoz képest, hogy egy pár évvel ezelőtt abszolút moziellenes voltam (na jó, még mindig vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban), mostanában egész sok filmet néztem meg moziban. Nem azért, mert nem jobb otthon nézni, hanem mert az egyik barátommal viszonylag rendszeresen találkozunk, és ha van olyan film, amit érdekel, akkor sokszor beülünk egy moziba, aztán megvacsizunk valahol, közben dumálunk, és éjfél körül pikk-pakk otthon is vagyunk.

Haverom eközben röhög rajtam, hogy felhúzom magam olyan apróságokon, mint a zacskóval zörgő csipszcsempészek, a hátsó sorban gyerekgyártó fiatalok, az éjféli premierre 6 éves kisfiát elrángató apukák, és a 196 centis kopaszodó zsiráfok az előttem lévő széken. Aztán találtunk egy kompromisszumos megoldást, amivel tompítani lehet azt, hogy nem lehet egy filmhez rágyújtani (rossz szokás, tudom), miszerint mi is csempészünk a moziba mentes söröket, és legalább nem "kell" a szénsavas-cukros szutykot inni, ha éppen nem ahhoz van kedve az embernek. A főcímnél a szisszenés megfizethetetlen, mint ahogy a furcsa fanyalgás is, amikor megérzik a mentes sör illatát.

No de visszatérve a Star Wars - The Force Awakens iszonyatos sikerére, az a nagy helyzet, hogy nem is csodálom, hogy az emberek ennyire kikelnek magukból, hogy végre egy olyan film jelenik meg, ami valóban érdekli őket. Tömegesen, és szinte mindenkit. Annyira, hogy képesek megölni minden jegyfoglaló rendszer szervereit, és kikényszeríteni a mozikból, hogy non-stop vetítsék azt a filmet, amiért fizetni akarnak. Mondjuk nem tudom, hogy ez az első kiírásokkor miért nem jutott az eszükbe, hogy eleve párhuzamosan kb. minden teremben induljon el a film, ahány kópiájuk csak van. Ez egy jobb multiban ugye minimum három, hiszen van szinkronos, szinkronos 3D, és feliratos verzió. És hogy senkit ne érjen meglepetés, nagyjából ez a "hiány" az egyik legjobb reklám ennek az előrendelősdinek. Ami ugyanis hiánycikk, az teljesen normális emberi reakcióként kell neki. Főleg, ha megfizethető. Emlékeztek még anno a fényvisszaverő mellényes balhéra vagy az egészségügyi ládás rohamra a boltokban?

Azt gondolom, hogy ennek ellenére az élmény örök lesz. Azért is, mert Star Wars, és azért is, mert szinte kizárt dolognak tartom, hogy a Phantom Menace-es fiaskót megengedné magának egyaránt a Disney vagy J.J. Abrams (aki ugye rendezi a filmet). A csávó egyébként abszolút nem válogatós az univerzumok területén, megrendez ő szívesen bármit, ami baromira népszerű, legyen az Star Trek, Half Life, Mission Impossible, Portal, sorozatok, és ha nincs esetleg ötlete valakinek, hogy milyen történetet faragjon a világba, akkor szívesen beszáll az írásba is. Nagyjából a szuperfilmek hősének van kikiáltva, és azért elgondolkodnék azon, hogy ennyi népszerű filmes produktummal a háta mögött ebben lehet is valami, bár vannak, aki szerint "iparos" és "középszerű" rendező.

Nincs is nehéz dolga, mert olyan tragikumok állnak vele szemben, mint az ugyancsak túlhájpolt Mad Max (ami szerintem elég gyenge lett sztoriban, viszont látványban tényleg jó), vagy a Halálos Iramban hetedik része, ami ugyan jó-jó, de az előző részeihez képest kevés újat tud felmutatni. Talán ami az elmúlt időszak nagy meglepetése volt számomra, az A Galaxis Őrzői, ami szerintem mind történetvezetésében, mind látványában olyat tudott a moziban nyújtani, ami egyedülálló. Persze fel lehet hozni rétegfilmeket, mint az egyik személyes favoritom, a Whiplash, de hát ezt sokan meg se nézik a témája miatt. Ami még talán hozta a hangulatot, de ezen túl semmi újat nem mutatott fel, az a Jurassic World volt, mert kölyök koromban én is, mint megannyi társam, rajongtam a dinókért, és kellemesen megidézte Jurassic Park "szellemét" a film. És e-mellett hosszan lehet sorolni a csalódásokat még a Terminator Genisys, A lázadó, Argo 2 (a magyar példa miatt), és még megannyi szerintem pocsékul megírt film mentén. Egyszóval hatalmas elvárásoknak kell megfeleljen a Star Wars legújabb része, és személy szerint nagyon várom, hogy újra átélhessem azt az érzést, amit az űr, a fénykardok, az erő felfedezése és Csubakka vonyítása hoz ki belőlem, miközben az Ezeréves Sólyom repked a vásznon, és Leia hercegnő kacérkodik Han Soloval.

A trailer alapján még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a főszereplő (aki ugye egy fekete rohamosztagos lesz többek között), Han és Leia lányával együtt váltják meg a világot. De ez persze csak fikció, hiszen a film megnézése után majd okosabbak leszünk sokkal. És bizony, a premier adások egyikére már meg van véve a jegyem, a lerohadt rendelési rendszereknek köszönhetően személyesen elmentem, és megvettem. Szóval nagyonsokad-magammal várjuk, hogy kitörjön megint a Star Wars láz karácsony előtt. Talán jobban, mint a karácsonyt.