Amikor minden sok lesz hirtelen

A kocka is ember. A kockának is van éle. Tehát az embernek is van hat oldala. Érted?

145855-work-stress_1.jpg

Alapvetően egy kifejezetten súlyos hét után vagyok, és vasárnapra az időhiányomat sikerült leküzdenem. Miközben folyamatosan furikáztam a városban, "természetesen" beütött a krach, és a kocsinak elment a hűtésénél valami. Majd jövő héten a szerelő megfejti, de ez ugye idő, pénz, energia, amivel a legrosszabbul állok. E-mellett végre el tudom kezdeni a melót, amit tervezünk, és húzzuk-halasztjuk már egy ideje az ügyfél miatt, aki egy helyben topog. Időközben persze folyamatosan élő adások, gondolkodás, közösségi élet, és sajnos egy ismerősöm is meghalt hét elején, ami rendesen bekavart a lelki oldalába is a létezésnek, egy szó mint száz, kicsit sűrű volt a hetem. DE kezdem utolérni magamat, talán a jövő hét tagoltabb lesz.

Zárásul ebben a rövidített helyzetjelentésbe talán elég, ha annyit írok, hogy mindezt postot vasárnap reggel 6:12-kor írom, és du 2-kor adásom van, 5-kor megbeszélésem, DE nem amarad el semmi, nem csúszik semmi, és minden szép és jó lesz :D