A Windows 10 és a (korábban) telepített játékok

Mint mindenki, én is nekiugrottam a Windows 10-re való migrációnak. Igazából ez az első olyan verzió, ami előtt már azt mondtam, hogy meg is bízok abban, hogy nem kinyírja a létezésemet, hanem inkább segíti. Persze azért fel voltam készülve a legrosszabbra, és bekészítettem magam mellé egy friss telepítőkészletet. Ez után jött a Windows 7 meggyőzése a frissítésről - sikertelenül - három óra küszködéssel. Majd találtam a Microsoft honlapján egy telepítőeszközt, amivel azonnal elkezdett letölteni. Nagyjából 10 perc után már frissítéseket töltött le, mondjuk közben simán lehetett skype-on beszélgetni, lehet, hogy 12 perc volt :D Majd egy újraindulás után tájékoztatott, hogy ő telepít, én meg lazítsak. Elmentem zuhanyozni, főzőcskézni, mire visszaértem, 75%-on volt, kb. fél óra telhetett el.

win10-55308c2d4c044_1.jpg

Hamar eljutott 100%-ra, és megkérdezte, hogy jó lesz-e a gyorsbeállítás, amit el is fogadtam. Ez után elindult a rendszer 800x600-as felbontásban, egy monitoron... Gyors driver letöltés és újraindítás után ez is megoldódott. Gyorsan elkezdtem a programjaimat átfutni, elvileg minden megy, mert áthozza. Netbeans - a programozáshoz kell - működik. Meló pipa. Vegas... Nem indul, még hibaüzi sincs. Újratelepítem, ugyanaz. No, itt kiderült, hogy az Asio driver nem volt jó, 2 megás újratelepítés, és ment az is. Következő teszt a GTA V. volt, ami simán elindult és működött, igaz, valamiért fullHD-ban indult el, de be lehetett állítani a megszokottra, egyébként minden rendben volt vele.

A csatorna miatt értelemszerűen a Minecraftot gyorsan tesztelni kellett, a saját launcherből elindítva az egyik csomagunkat pöpecül ment. Szóval a Java is szépen mind developer, mind runtime szinten át lett migrálva. Az Xsplit-re is hamar szükség van, jött is a sorban. Ugyan egy hibaüzenettel, de elindult. Ennek a posztnak a megírásakor szépen túl is jutottunk egy adáson, tehát ki lehet jelenteni, hogy az is szépen működik. Még gyorsban megnéztem, hogy az Anno 2070 megy-e (ment), majd áttértem a Space Engineers-re. Mivel eddigre már csütörtök lett, jött hozzá a Steam-en egy szoksásos update (meg a Steam is frissített), de mindkettő elindult, és ment rendesen.

Ez után jöhetett mustra szinten egy kis Windows Áruházi kalandozás, amiben az "alap" kártyajátékokkal el is mókoltunk Kutyával egy szolid két órácskát, mire minden játékot megismertünk, és megcsináltuk minimum egyszer őket. Mert hát a gamer az már csak ilyen :D

Amivel még a művelet során el lehet ügyködni, az a Win 10 angolra állítása, beszédfelismeréssel való játék, valamint az onnan visszatérés, erre is egy két órácska elment, mint ahogy egy óra volt a képernyő-billentyűzet élesztése is, ami ugyan kellett volna, hogy működjön, de pszichoszexuális zavarai voltak ezzel kapcsolatban. Erre volt megoldás, egy parancssorozás utáni restart, és az is feléledt. Persze a színekkel, formákkal, beállításokkal rengeteg időt el lehet tölteni, de összességében már első indulásnál egy működő rendszert kaptunk, így bátran tudom ajánlani, hogy a vállalkozó kedvűek telepítsék, és használják, hiszen a játékok szépen vették az akadályt, és a programokra is van megoldás a legtöbb esetben.